Lebegés fogságában

Lebegés fogságában
Mester Ildikó

(Részlet az Igaz történetek c. írásomból)

A fővárosban éltünk, a gimnázium második osztályába jártam, tavasszal töltöttem a 15. évemet. Szüleimnek egyedüli, elkényeztetett egyke lánykája. Mindent megvettek, amit csak akartam, apa jól fizető vezetőbeosztásban dolgozott. Anya tolmácsként helyezkedett el, és a külföldi delegációknak mutatta be az ország híres, jellegzetes tájait. Sokat távol tartózkodott tőlünk, néha még a hétvégét sem töltötte otthon. Eléggé szabadjára engedtek, oda mentem ahová akartam, és azt tehettem, amire éppen kedvem szottyant. Olyan szülők gyerekeként nőttem föl, akik anyagilag ugyan mindent megadnak, de arra soha nem szakítottak időt, hogy csak egyszer is meghallgassanak. Szerettem volna tanácsot kérni, vagy egyszerűen leülni közéjük, és együtt megnézni egy jó filmet a tévében vagy a videón. Ha szóltam hozzájuk, egyből a zsebükbe nyúltak, és pénzt kaptam. Ilyen anyagi körülmények között éltem, semmire semmi gondom.
Irígyeltem, azokat az egyszerű családból származó lányokat, akiket meleg családi otthon várt. Egyszer fölmentem a harmadik emeleten lakó osztálytársamhoz, iskola után. Az édesanyja frissen főtt meleg ebéddel várta, azonnal leülhetett az asztalhoz megebédelni. Közben megbeszélték a napi iskolai eseményeket. Igaz, nem hat szobás házban éltek, de sokkal több melegség érződött a szűkös lakótelepei lakás falai között, mint nálunk a pazarul berendezett családi villában.
Az iskolánkba új angoltanár érkezett. Fiatal, jóképű, kedves férfi lépett be az angol órára. Első látásra szerelmes lettem belé. Ezért aztán az angol tanulásra nagy gondot fordítottam, eljártam a korrepetálásokra is. Bár tudtam, nincs rá semmi szükségem, de addig is láttam a tanáromat. Egyébként kitűnő eredményt értem el a tanulásban. Mindent könnyen megértettem, ezért alig kellett otthon átnéznem az anyagot. Rengeteg szabadidőm maradt másra. Egyik délután szerelmes levelet írtam az angol tanárnak. A korrepetálás végeztével megvártam, amíg mindenki elmegy, majd személyesen adtam a kezébe, és kértem olvassa el, nagyon komoly dologról írtam.
A következő délután beszélt velem, mereven visszautasított, merthogy ez az állásába kerülhet. Megkérdeztem tőle, nem tetszek? Kitért a válasz alól. Reménytelenül továbbra is szerelmesen lángoltan érte! Betegesen imádtam azt a férfit, nem tudtam kiverni a fejemből. Vasárnap az állatkertbe látogattam, és a medvéket nézegettem, amikor ismerős hangra lettem figyelmes. Hátra néztem, és megláttam az angol tanárt egy szőke nővel, akinek a derekát ölelte és úgy haladtak tovább. Rettentően elszomorodtam. Az egyik bárba vettem az irányt. Ott leültem a pulthoz, és megittam egy konyakot. Kis idő múlva, hozzám lépett egy férfi. Jól nézett ki, de nem érdekelt különösebben. Megkérdezte, szerelmi bánatom van. -Eltalálta-, válaszoltam és még egy konyakot felhajtottam.
Kézenfogott, és azt ígérte tud egy helyet, ahol mindenkinek meggyógyítják a szerelmi bánatát. Hagytam magam. Alkoholt nem igen fogyasztottam még, teljesen a fejembe szállt. A férfi ezt kihasználva, beültetett a kocsijába, és már száguldottunk is. Nem tudom merre jártunk, elaludtam a konyaktól. Amikor megálltunk, egy nagy házba bementünk.
Furcsa, nehéz tömjénszerű vagy ehhez hasonló szag csapta meg az orromat. -Mi ez, hol vagyunk?-kérdeztem ijedten. -Ne izgulj, mindjárt meglátod a "Mestert." Ne szólj, csak akkor, ha kérdezni fog. És, amikor belépünk, hajolj meg előtte.- mondta csendesen az ismeretlen.
Kinyílt az ajtó, piros félhomályban, fehér ruhában a nagy terem közepén ült, törökülésben a "Mester". Valami tűz égett előtte, és egy hosszú üvegpipát a kezében tartva, mélyeket szívott belőle. Minthacsak a nagyapámat látnám. Amikor, még élt ő is pipázott, csak az sokkal kisebb és fából készült pipa volt. Emlékszem a pipaszurkálójára is. Halk indiai zene szólt. A "Mestert" fiatalok vették körbe, akik egyforma fekete leplet viseltek. Megálltunk. A "Mester" átadta a pipát a mellette ülő lánynak, aki behunyt szemmel szívott belőle, lassan, hosszan, egészen mélyet. Ránk nézett, fölemelte a kezét és felénk intett. -Mélységes bánatodban kerestél föl engem, és várod a segítségemet. Jer közénk, befogadlak a szektámba- mondta mély, férfias , nyugodt hangon. -Mehetünk közelebb-suttogta az ismeretlen, aki elvitt.
A többiek arrébb húzódtak, hoztak egy fekete leplet, rám terítették és a "Mester" számomra ismeretlen nyelven, engem körbe járva, mormolt valamit elég hosszú ideig. Majd beleszívott az üvegpipába, és készségesen felém nyújtotta. Nem akartam elfogadni, de amikor megláttam fenyegetően összehúzódott szemöldökét, gyorsan elvettem a pipát, és szívtam belőle. Ahogy szívtam, enyhe recsegő, sercegő hang hallatszott a pipából. Szívtam egyszer, kétszer és valami nagyon furcsát éreztem. Bizsergést, könnyebbséget, lebegtem, mintha a levegőben úsznék. Ilyet még az életben nem tapasztaltam, de csodálatos élmény. Milyen jók hozzám, már nem számít semmi a világon, ez a pipa maga a boldogság. Az idegen férfi, aki odavezetett, már nem is tűnt idegennek. Mindketten egymás után szívtunk a csodatévő pipából. Kicsit arrébb mentünk és szeretkeztünk, igaz én még nem estem át a tűzkeresztségen, de nem számított semmi.
Reggel, amikor fölébredtem, rettenetesen fájt a fejem. Fáztam, hidegrázott, hányinger kínzott. Minden ízemben remegtem. Úgy éreztem, csak a "Mester" segíthet. Kerestem, de nem találtam a teremben. Körülöttem a többiek még aludtak. Egymáson, össze-vissza feküdtek a földön. Föl akartam állni, hogy megkeressem a mosdót, de rettenetesen szédültem. Kiment a testemből minden erő. Újból lefeküdtem a padlóra. Összegömbölyödtem, mint egy sün, keservesen sírtam. Ekkor belépett a "Mester." -Rosszul érzi magát az új tanítványom?- kérdezte méltóságteljesen. -Könyörgök segítsen rajtam "Mester"!- elé vonszoltam magam, és csókolgatni kezdtem mindkét lábát. -Rendben van, segítek, de csak egy feltétellel, ha szeretkezel velem, és mindent megteszel, amire csak kérlek!- Igen, igen bármit, csak szívhassak a pipájából!- fogadkoztam kétségbeesetten.
Így kezdődött az alvilági életem. Mindent mindenkivel, a kábítószerért cserébe. A karom teleszurkálva. Később pénzért juthattam csak a kábítószerhez, eladtam a testem bárkinek. A szüleimet teljesen elfelejtettem, nem hiányoztak. Három hónapja éltem ebben a titkos szektában, akkor úgy éreztem, ennél nagyobb boldogságban sehol nem lehet részem, csak itt.
Egyik alkalommal, a "Mester" egy újságot adott a kezembe. A címlapon a fényképem, alatta a szöveg. Eltűnt, keresi a rendőrség, aki látta, vagy tud róla valamit, ezen és ezen a telefonszámon jelentse. A szüleim kerestettek, 24 órával az eltűnésem után jelentették a rendőrségnek.
-Te kis mocsok, nem mondtad, hogy vannak szüleid!-ordított magánkívül a "mester." Itt csak árvákat, család nélkülieket tűrök meg! A zsarukat nem hozhatod a nyakamra, el kell tűnnöd innen! -Könyörgök maradhassak veletek, hogyan kapom meg az adagomat, ha elzavartok?-sírtam kétségbeesetten. -Nem érdekelsz, rúgott belém, vagy eltűnsz magadtól, vagy kinyírunk! Megértetted!-átlépett rajtam, és elviharzott. -Az ajtóból még visszaszólt az egyik tanítványának:- Tüntessétek el innen akárhogyan is! Az esti gyülekezetre, már nem akarom itt látni!-és becsapta maga mögött az ajtót.
-Csak egy kicsit kérek, elmegyek, csak adjatok egy kicsit-térden csúszva kérleltem a többieket. -Bármit megteszek, akarod a testem?- és vetkőzni kezdtem. -Oké, gyere! Válaszolta a "Mester" egyik hatalmas, behemót testőre. - Átvitt egy másik szobába. -Na gyere, belőlek, de aztán, azt teszed, amit mondok és felszívódsz, mint a kámfor. Nagyon durván és brutálisan, szadista módon közösült velem. De nem bántam, az injekció azonnal kifejtette mámorító hatását.
Nem tudom, mi történt, ezek után elvesztettem az eszméletemet.
-Hol van a lány? kérdezte az a férfi aki először idehozott. -El kell tüntetnünk, mert a "Mester" nem akarja többé látni!- válaszolta a behemót. Lefeküdtem vele, kapott egy adagot, most meg alszik. -Hol van? Majd én eltüntetem, itt áll a ház mögött a kocsim, leviszem magammal. Én hoztam ide, nekem kell eltüntetni-erősködött tovább. -Oké, vigyed. Végül is miattad kerültünk vele össze. Ha te nem hozol ide minden lányt, aki megtetszik, nem lett volna semmi gáz. -Nem gondoltam, hogy vannak szülei, egyáltalán nem úgy nézett ki, vedelte a konyakot-mentegetőzött .
Benyitott a szobába, ahol aludtam. Megnézte a pulzusomat, a pupillámat. Túladagolták a drogot. Lehet szándékosan. Gyorsan ölébe vett, és szaladt le velem a lépcsőn, ki a kocsihoz. Az legközelebbi kórházba szállított. Azt mondta az orvosnak, hogy az út mellett talált rám. Amikor a hordágyon bevittek a kezelőbe, azonnal szó nélkül eltűnt.
Hónapokat töltöttem a gyógyintézetben. Testileg és lelkileg teljesen lerobbanva, lefogyva, élettelenül kerültem be. A szüleim azt hitték, soha nem jövök rendbe.
Számomra iszonyatosan nehéz időszak következett! Ordítottam, szenvedtem, könyörögtem, majd beleőrültem! Később, amikor túl lettem a krízisen elmondták, hogy átestem egy művi abortuszon is, mert terhességet állapítottak meg. Anya és apa naponta jöttek látogatni. Sokat beszélgettünk egymással. Anya állandóan sírva ment el.
Tiszta fejjel átgondoltam a történteket, és meg akartam gyógyulni egészen. Szerettem volna teljesen új életet kezdeni, tanulni és becsületesen dolgozni. Fél év múlva haza engedtek. Régen jártam otthon, de jó érzés töltött el, amikor beléptem a szobámba. Anya nem dolgozott többé a munkahelyén, ott maradt velem. Azt mondta, addig, amíg meg nem gyógyulok lelkileg is, nem hagy magamra. Számomra ez jelentette a második megszületésem pillanatát.
Két év múlva estin leérettségiztem. Fölvettek a bölcsészkarra. Rengeteget tanultam, éjjel-nappal szorgalmasan. Summa cum laude lett a vizsgám, megkaptam a diplomámat. Apa segített elhelyezkedni. Anya újból dolgozott, mint tolmács.
Reggel, amikor indultam a munkahelyemre, elém lépett egy férfi. Megismertem. Az volt, aki a bárból elvitt. -Szervusz-mondta. -Látom rendbe jöttél.-Igen, és soha többé nem akarok arról az időről beszélni. -válaszoltam nagyon komolyan. -Én is abbahagytam, mert új életet kezdtem. Jelenleg sikeres üzletember vagyok. Sokat tartózkodom külföldön. Tudod, én vittelek be a kórházba, amikor láttam, hogy túllőttek. Nem várok érte köszönetet, ne érts félre. Csak szerettelek volna látni, mielőtt végleg elmegyek. Mert én szerelmes vagyok beléd, azóta is. Reménytelenül és értelmetlenül!
-Miért mondod ezt nekem? Nem tudom, mit akarsz tőlem?-kérdeztem megijedve.
-Üljünk be egy kicsit ide a kávéházba-mutatott a szemközti házra. -Elmondom, miért beszélek így. -Jó, még van egy kis időm-pillantottam az órámra, de aztán rohannom kell a munkahelyemre. Bementünk a kávéházba, rendeltünk két kávét. -Tudod, mindketten megéltük a poklot. Igen megéltük és kikerültünk belőle győztesen! Ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Kilencven százalékuk belehal. Mi, ahogy vesszük a sors kegyeltjei vagyunk. Te biztosan megértesz, és megtartasz emlékedben. Amikor kimentettelek a "Mester" karmából, még ott maradtam egy kis ideig. Egyre betegebb lettem. Találkoztam az egyik régi barátommal, akit még a "tiszta" időben ismertem. Az ő segítségével kerültem gyógyintézetbe. A kábítószer élvezetből kigyógyultam ugyan, de kimutatták, hogy AIDS-es vagyok. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarabb meghalok, mint, azt gondoltam. Eljöttem, hogy elbúcsúzzak tőled. Mielőtt meghalok, szeretném ha megbocsátanál, azért, amit veled tettem. Ha én akkor nem viszlek el, soha nem kerülsz oda. Kérlek bocsáss meg nekem, hogy nyugodtan menjek a másvilágra!- könyörgött szinte sírva. Megbocsátottam.
Ekkor tudtam meg, mi történt velem azután, hogy elveszítettem az eszméletemet. Ő mentette meg az életemet. Soha többet nem találkoztunk. Én idővel férjhez mentem, született egy kisfiam. Szépen éltünk, de bizony sokszor eszembe jutott a régi, rossz emlék.
Soha, senkinek nem beszéltem a múltamról. Szégyelltem azt, ami velem megtörtént. Pedig megjártam a pokol tüzét. Bárki olvassa ezt a történetet, bármilyen következtetést von le belőle, csak annyit tudok tanácsolni: soha ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy kipróbálja a kábítószert! A legenyhébb formájában sem! Akármilyen nehéz az élet, még mindíg jobb emberként létezni, küzdeni ezen a Földön, mint embertelenül lebegni a semmiben! Nem tudom igazán valósághűen érzékeltetni, azt a borzalmat, ami velem történt. Lehetetlen elmondani, csak átélni, megélni lehet! Ne vágyjon senki erre a rettentő pokoli alvilági életre! Én tudom mi az!!
Amikor hasonló lányokról olvastam az újságokban, mindig azt gondoltam, hogy velem ilyesmi soha nem történhet meg. Azt hittem, hozzánk magyarokhoz, még nem jutott el a kábítószer szenvedély. Valahogy annyira messzinek, távolinak tűnt a drog, a drog élvezők. Olvastam, hallottam róla sokszor, de gyakorlatilag nem tudatosodott bennem. Még akkor sem, amikor már szívtam a pipából. És mire rájöhettem volna, valójában mi is történt velem, addigra már én is kábítószer függőségbe kerültem. Akkor már nem tudtam segítség nélkül megszabadulni tőle, és nem is akartam mást, csak azt a mámorító lebegést, könnyedséget. Számomra akkor, csak az létezett.
Nekem szerencsém volt, megmentettek és meggyógyultam a szüleim segítségével és Isten csodatevő erejével. De, mi lesz azokkal, akiknek nincs hova hazamenni, akik nem számíthatnak csak önmagukra? Őket ki fogja megmenteni?

Ajánld ismerősödnek is!